A W-Heat története egy környezettudatos anyagfejlesztéssel foglalkozó egyetemi kutatással kezdődött.
A téma időszerűsége és dinamikus fejlődése miatt, lelkes, műegyetemi fiatal oktatókból, kutatókból és hallgatókból álló csapat szerveződött a projekt köré. Mérnöki szempontból izgalmas, és számos kihívást jelentő feladat volt egy természetes anyagszerkezetet úgy továbbfejleszteni, hogy az megfeleljen a mai kor elvárásainak, miközben megtartja környezetbarát és egészséges mivoltát. Az anyagunk kifejlesztésén túl azonban szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy az építőiparban is célszerű minél nagyobb mértékben bevonni a megújuló, illetve újrahasznosítható alapanyagforrásokat. Többek között ezért is döntöttünk amellett, hogy az egyetemi szférából kilépve mi magunk szeretnénk piacra vinni az anyagunkat. Terveinkkel egy időben indult el a BME inkubációs programja, amin sikerrel vettük az akadályokat és bekerültünk a Startupok világába. Nagyon pozitívan fogadtak minket ebben a dinamikus és innovatív környezetben, sok segítséget kaptunk különböző szervezetektől (Climate-KIC, BVK, Ahsoka & Schneider Electric Foundation). Ennek köszönhetően a projektünk már nem csak anyagtudományi, de üzleti szempontból is elérte azt a fejlettségi szintet, hogy akár Te is kellemesebbé és egészségesebbé tehesd vele az életteredet.

Innentől a történetet együtt írjuk tovább…

A mai és a jövő nemzedékeinek elsődleges feladata, hogy javítsa, de legalább megőrizze bolygónk élhetőségét. E cél eléréséhez egyik leghatékonyabb eszköz a felhasznált energia és a keletkező hulladék csökkentése. Jelenleg épületeink felelnek a világszinten felhasznált energia 40%-áért, az emberiség lábnyomát az épületeink energiahatékonyabbá tételével tudjuk csökkenteni az egyik leghatékonyabban. Nem utolsó szempont, hogy mindeközben jelentős összeget spórolhatunk a rezsikiadásokon is! Egy hőszigetelt épülettel könnyedén a töredékére csökkenthetjük a fűtésszámlát. Ha mindehez környezetbarát, természetes alapú anyagokat választunk, nem csak a kibocsátást csökkentjük jobban, de az egészségünket is megóvhatjuk. Építőmérnökök lévén látjuk, hogy a jelenlegi építőipari kínálat hiányos ebben a termékkategóriában, kiemeltképp Magyarországon. Ez olyan nehézségeket okoz majd a jelen és a jövő emberének, mint pl. az ipar által felhasznált hatalmas energiamennyiség fedezése vagy a keletkező hulladék kezelése. Az egyre növekvő számú környezet és egészségtudatos ember számára is dilemmát okoz az építőipari piac hiányossága. Számukra ismerős lehet a következő gondolat: „drágábban vegyek egy gyengébb minőségű, de környezettudatos terméket, esetleg a rosszabb kezelhetőséget is vállaljam, de jó lelkiismerettel teszem; vagy az olcsóbb könnyen kezelhető, de szennyezőbb anyagot építsem be”.
Azon dolgozunk, hogy senkinek ne kelljen kompromisszumokat kötnie a környezetbarát anyagválasztás, a kivitelezés kényelme, szakszerűsége és hatékonysága, a belső komfort és egészséges élettér, továbbá a vételár között, hanem mindenből a legkedvezőbbet egy termékben megkaphasson.
Ehhez a múltból merítettünk tradicionális és fenntartható megoldásokat, amelyeket laboratóriumunkban fejlesztettünk a mai kornak megfelelő teljesítőképesség elérésére alkalmassá. Termékünk lehetőséget teremt, hogy egyre szélesebb réteg ismerje fel, a természetes is lehet a modern követelményeknek megfelelő, és ezzel egy jelentős lépést tegyünk az élhetőbb jövő felé. Hiszünk abban, hogy a jövő előre látható problémáit célszerű már most kezelni, csapatunk pedig pontosan erre törekszik.

Ha elnyertük szimpátiáját és bizalmát, reméljük, csatlakozik hozzánk szemléletünk terjesztésében.

A termékről


Tudta, hogy a gabonafélék nem csak táplálékot jelentenek számunkra, hanem száruk felhasználásával épületeink energiafelhasználását is csökkenthetjük, illetve nyugodtabbá és egészségesebbé tehetjük belső életterünket?

A szalma olyan mezőgazdasági melléktermék, amely jellegéből fakadóan minden évben keletkezik, és ha nem hasznosítjuk fel, hulladékként marad hátra. A szalma teljesítőképessége a szerkezetéből adódóan természetes állapotban is kiemelkedő a növényvilágban, de nem összevethető a mesterséges anyagokéval. Termékünk olyan, szilárd táblákká préselt szalmából áll, amelynek általunk kifejlesztett eljárásokkal mikro- és makroszerkezeti szinten megnöveltük hőszigetelő képességét úgy, hogy közben megtartsa környezetbarát jellegét.

Adatlap letöltése

Az eredmény a mesterséges anyagokkal összevethető, olykor meghaladó hőszigetelő és hőtároló képesség, amely nem csak télen, hanem nyáron is biztosítja a belső jó közérzetet és egészséges életteret. A termékünk „lélegzőnek” tekinthető, tehát a felesleges pára távozni tud az épületből. A termékünk továbbá jó hangelnyelő, ami tovább növeli a belső környezet élhetőségét és jó hatással van a stressz csökkentésére is.

Na de mi a helyzet a tűzzel!? Mi van, ha meggyullad? Odalesz az egész épület?


A válasz egyértelműen nem, mivel a termék tűzállósága kiváló, a termékünk ráadásul a kötőanyagunk révén önkioltó tulajdonsággal is rendelkezik!

Termékünk a tervezett élettartama, a házán töltött szolgálatának teljesítése után visszakerülhet a természet körforgásába szennyező anyag nélkül az általunk fejlesztett szervetlen kötőanyagnak és szálkezelési eljárásnak köszönhetően.

Ha felkeltettük az érdeklődését,keressen minket bizalommal!






    Email
    Telefon

    +36 20 287 4337